Kedves Olvasó!

Kezdem magam otthonosan érezni itt Budapesten. Az ablakunkat pillangókkal és húsvéti mintákkal díszítettem, és a lámpáról is tavaszi virágok lógnak le. Sokat olvasok, és már tanulni is elkezdtem. Azonban még sincs minden rendben... Tegnap teljesen magam alá kerültem... csak úgy jött a semmiből egy kisebb pánikroham... Big persze nem értett... hiszen épp akkor ért haza a munkából, rendeltünk pizzát és egy új filmet akartunk megnézni. Én meg hirtelen tele lettem feszültséggel... remegtem... és kapkodtam a levegő után. Big persze nagyon jól kezelte a helyzetet, hosszas monológba kezdett, nyugtatgatott, biztatott. Megbeszéltük, hogy nem jó ez így, hogy ha ő dolgozik én csak ülök otthon a négy fal között... épp ezért mától összeszedtem magam és új életvitelbe kezdtem. Felkerekedtem, és elmentem a Margitszigetre mozogni egy kicsit.. Bár nem sikerült végigfutnom a kicsit több, mint 5 km-t (és itt megjegyzem, hogy már az első pár méterél szúrt az oldalam), de legalább mozogtam egy kicsit és relaxáltam utána egy jót ebben a csodaszép időben. Sajnos munkaügyileg még mindig nem állok túl jól... úgy tűnik senkinek sem kellek... de nem adom fel, ami késik nem múlik!

Egyre jobban szeretem a fővárosi könyvtárat! Beül az ember, olvasgat magazinokat, könyveket és el is megy az egész nap. Valahogy mindig megnyugtat, ha könyvekkel vagyok körülvéve. Imádok könyvtárba járni! A legutóbb épp az Elle magazin egyik korábbi számát olvasgattam, amikor megakadt a szemem egy érdekes cikken. A meddőséggel és a petesejt beültetéssel foglalkozott... Mivel már napok óta megmosolyogtam minden kisgyermeket, és melegséggel töltött el, ha az anyaságra gondoltam, levetettem a polcról egy "Gyereket akarok!" című könyvet. Beleolvasgattam és végül hazahoztam. Persze Big eléggé meglepődött... talán meg is ijedt. De megnyugtattam, hogy csak a hőmérő-módszert szeretném kipróbálni (hogy jól működik e a ciklusom)... de igazából többről van szó... mióta összeköltöztünk egyre inkább foglalkoztat a gyerek téma... Tudom, hogy még nem aktuális... hiszen nem dolgozom, egy garzonban élünk...de... én vágyom rá...

Azt hiszem ennyi leszek mára, megágyazok, fürdök és várom haza Biget.

Szép estét!

Huncutka

 Kedves Olvasó!

Hosszas idő után ismét jelentkezem, immáron Budapestről!

A költözés szépen lezajlott, nagyon szép kis lakásban élünk, bár csak egy szoba az egész, de nekünk épp elég. Lassan kezdek belerázódni a nagyvárosi forgatagba, már egyedül is képes vagyok közlekedni (nem félek a metrón :) ugyanis valami miatt rettegtem tőle). Bár még mindig fárasztó ez a sok ember, a pörgés, de kezdem megszokni. Biggel nagyon jól megvagyunk, bár nagyon sokat dolgozik, amiből egyenesen következik, hogy sokat vagyok egyedül. Ami gyakorlatilag kikészít... És sajnos lett egy idegesítő rögeszmém: a szomszéd. Ugyanis a mi drága szomszédunk hetente tart házibulit, és zajong folyamatosan... ami persze ha jobban belegondolok nem igaz... de mikor egyedül van otthon az ember és hallja, hogy a falon túl üvölt valaki, akarva-akaratlanul bepánikol... mindenféle kényszerképzetei lesznek és idegileg kikészíti magát. Így jártam én is, és már esténként muszáj nyugtatóteát innom... Ma találkoztam először személyesen a falon túliakkal... hát... no comment. Köszöntem nekik (ők is fiatal pár), de semmi válasz... a csajra csak rá kell nézni, és megvan a vélemény (pedig én nem szoktam ez alapján ítélni). Mintha egy magazinból lépett volna ki... kis cicababa. Az orrát pedig nagyon magasan hordja... és e mellé társul még az affektáló és egyben nyávogó hangja, persze nem emberi hangerővel... szerintem megfogadta, hogy mindenkit túlkiabál. Valószínűleg ezért hallok mindent át tőlük... De mindegy... most már legalább tudom kikkel állok szemben. Biztos nem vagyok elég az ő szintjükhez... valószínűleg ezért nem köszöntek vissza. De a lényeg, hogy nem szabad ezen rágódnom... nem foglalkozok velük... bekapcsolom a tv-t és legalább lesz alapzaj, ami elnyomja a nyivákolást.

Rengeteg helyre jelentkeztem már... nem sok sikerrel... gyakorlatilag arra sem veszik a fáradságot a munkáltatók, hogy visszajelezzenek "Nem Önt választottuk"... így már kicsit belefáradtam a dologba...

Nagyon izgi, hogy én felelek a bevásárlásért, én döntöm el, hogy mit együnk... azt veszek amit szeretnék. Persze az anyagi helyzetünknek megfelelően, de mégis nagyon jó érzés ez a szabadság. Azonban így magányomban honvágyam van... remélem idővel jobb lesz és sikerül mindent megszoknom. 

Most ennyit írok... épp most indult haza Big. Majd még jelentkezem!

Szép estét!

Huncutka

 Kedves Olvasó!

Az utóbbi időszak igencsak megviselt érzelmileg, próbáltam helyrerakni magamban a dolgokat... ezért nem jelentkeztem.

Folyamatosan adom be a pályázatomat különböző irodai állásokra... örülök, hogy szinte minden nap meg tudok pályázni minimum egyet, de félek is... összejön valamelyik? Mikorra tudok elhelyezkedni? De ez még a kisebb gond. Az elmúlt hétben több volt a sírás, mint a nevetés... nem tudom normális-e ez, hogy összeszorul a szívem, ha arra gondolok szombattól lezáródik életem első szakasza? Elköltözöm otthonról... a biztonságot adó családi fészekből... nem lesz ott anyukám, hogy segítsen... hogy megmutassa, mit, hogyan tegyek... vége a szombati közös családi reggeliknek... ebédeknek... közös főzőcskézésnek... a közös filmnézésnek... 22 évet töltöttem otthon. Bár sokat panaszkodtam, de a legtöbb fájdalmat a harag szülte... akkor írtam rosszakat, mikor mérges voltam. De minden megoldódott végül... kijelenthetem szerető családban nőttem fel... talán túlon-túl szeretőben... azt hiszem ezért visel meg ennyire az elválás. Persze tudom, hogy ezen át kell esni, és tulajdonképpen örülnöm kéne, hogy megkezdődik a közös életünk Biggel, új városba költözünk, tele lehetőségekkel... Ennek ellenére szombaton egész nap sírtam... sőt, inkább zokogtam... Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy lemondom az egész herce-hurcát és maradok a fenekemen... itthon. De most már jól vagyok. Talán kellett ez is... már várom a szombatot. Persze Budapesttel kapcsolatban vannak aggályaim... de majd kialakulnak úgyis a dolgok. 

Már minden holmim dobozokban, arra vár, hogy szombaton útnak induljunk. Anyukámék visznek fel, kocsival... remélem minden befér, ugyanis sok dolog összegyűlt az évek alatt. Kíváncsi vagyok már az új életre, a kihívásokra, a Biggel való együttélésre. Kicsit félek tőle... most is itthon volt Big a hétvégén... és sokszor felhúztam magam rajta. Néha az agyamra megy a hülye dolgaival... de azt hiszem ez normális. Majd összecsiszolódunk. 

Csak ne félnék annyira a metrózástól... meg attól a rengeteg embertől... a sok bűnös szándéktól... Tudom ez természetes, na meg azért vicces is egy kicsit. Mi lenne velem New Yorkban? Vagy Pekingben? Inkább a jó oldalát kell néznem a dolgoknak. Már meg is beszéltük Biggel, ha nem dolgozik vasárnap, elmegyünk szétnézni az IKEÁBA :) Majd feltalálom magam! Jó lesz! (remélem)

Szép napot!

Huncutka

 Kedves Olvasó!

A cím önmagáért beszél...

Csütörtökön felhívtam néhány albérleti hirdetést, és estére sikerült is időpontot egyeztetnünk, így Big meg tudta nézni a lakást. El sem hiszem, hogy elsőre sikerült kifognunk egy számunkra megfelelőt. XVI. kerületben van, egy lakóparkban, nagyon nyugis környéken, tetőtéri kis felújított garzon. Nekünk pont ideális. A lényeg, hogy Big már le is beszélte a részleteket, majd sietett haza, ugyanis megtudta, hogy nem kell dolgoznia a hétvégén. Anyámék elutaztak a hétvégére, így csak a miénk volt a ház. Pihengettünk, főzőcskéztem... Nagyon boldoggá tett, hogy Big velem lehetett. Folyton csak a lakásról beszéltünk, meg hogy milyen jó lesz majd ott kettesben. Szép hétvégét tudhatunk magunk mögött. Tegnap utazott vissza Big, és ma már alá is írja a szerződést.

De másrészről nem túl rózsás a helyzet... Már kb. másfél hete tart itthon egy veszekedés, amit tulajdonképpen az generált, hogy nem bírom elviselni a nevelőapám viselkedését. Mindenbe beleszól, rosszindulatú... Jól felidegesített én meg azt mondtam, hogy alig várom, hogy elköltözzek... Azóta nem szól hozzám (nem mintha zavarna)... a probléma inkább azzal van, hogy sok cuccom van, amit ugye autóval lehetne csak felvinni. Eddig az volt anyámék kikötése, hogy hétvégén tudnak csak felvinni... most, hogy megbeszéltük a 26.-ai dátumot, az sem tetszik nekik. Jobban mondva anyámnak, hiszen a nevelőapámmal nem beszélek... nem elég, hogy amúgy is bennem van egy alapfokú idegesség, nekik még tetőzni kell a helyzetet. Nagyon rosszul esik, hogy egyszer kellene segíteniük és az is nehezükre esik... Érdekes a kis wellness hétvégéjükre volt pénz, meg arra, hogy anyám órát vegyen a nevelőapámnak valentín napra... Engem meg egy fillérrel sem képesek támogatni... És igen, alig várom, hogy megszabaduljak ebből a légkörből...

Tegnap pályázgattam állásokra, és legnagyobb meglepetésemre az egyikről már fel is hívtam, hogy nagyon szimpatikus vagyok stb... Annyira boldog voltam, és mikor elmondtam anyámnak, ő csak annyit mondott "aha" és csinálta is a dolgát... ennyit erről... Tényleg nem bírnám itt tovább... Miért vannak nekem ilyen szüleim? MIÉRT???

De nem számít... én felmegyek busszal 26.-án... aztán majd valahogy felhozzák a cuccokat...

Tehát örülök is, hogy végre elköltözök, Biggel lehetek... de sírok is, amiért így kell eltöltenem ezt a két hetet...

Huncutka

 Kedves Olvasó!

Nem vagyok túl jól... Egyszerűen semmi sem köti le a figyelmem... Pedig imádok olvasni, írni... németeznem is kellene... de nem megy. Ülök egész nap és nézek ki a fejemből... Nagyon nehéz Big nélkül. Bár megnyugtat a tudat, hogy neki könnyebb... nagy pörgéssel telnek az első napjai... izgatottan mesélt az új munkáról, a társairól... Jó helyen van, tudom, hogy mindig erre vágyott és nagyon boldog vagyok emiatt. Már kinéztem egy-két szuper albérletet. Garzonlakást keresünk, lehetőleg biztonságos környéken (már, ha Bp.-en van ilyen), igényes berendezéssel, fiatalos kinézettel elfogadható árban. 50 ezer a limit. Találtam is jókat, de nem tudom, hogy érdemes-e már ilyenkor felhívni a tulajt... Elvégre még másfél hónap... viszont jó lenne, ha már tudnám előre, hogy "ez" lesz a miénk. Az állásokat is fürkészem, de csak a szívemet fájdítom... ugyanis március 1 kezdéssel hirdetnek több ügyvédi irodában is asszisztensi állást, ami nekem tökéletes lenne. De én ugye csak 14-én költözök... így csak bosszankodni tudok rajta... Annyira szeretnék egy jó állást szerezni!!! Tele vagyok kétségekkel... bírni fogom az állandó pörgést, a sok embert, a tömegközlekedést? Sikerül állást találnom? Be tudok majd illeszkedni? Elfogadnak majd a kollégáim? Elsőre találunk majd egy ideális lakást?
Annyi megválaszolatlan kérdés... de bízom benne, hogy minden sikerülni fog. Elvégre mást nem tehetek. Jobb pozitívan hozzáállni a dolgokhoz.
Megfogadtam, hogy edzek... de nem lett belőle semmi... pedig megígértem Bignek is, hogy rendszeresen tornázok majd. Jelenleg nincs erőm és hangulatom se sok. Azt hiszem telesen befordultam... Nem jó ez így. Össze kell szednem magam! Rövidtávú célokat kell kitűznöm magam elé, mert különben teljesen összeroppanok. Kell a sikerélmény, kell a kihívás! Muszáj lefoglalnom magam! Már csak 40 nap! Erős leszek és kibírom!

Szép napot!

Huncutka

 Kedves Olvasó!

Big ma költözött fel Bp.-re... ami nagyon megviselt... jobban, mint gondoltam volna. Az elmúlt időszakban nagyon szorossá vált a köztünk lévő kötelék. Ő a mindenem! Érzem, hogy felnőttünk... már nem csupán "járunk" egymással, hanem élettársak vagyunk, egy pár örökre, férj és feleség (még papír nélkül, de lélekben az Úr előtt is összetartozunk). Ő az én másik felem, aki nélkül nem tudom elképzelni az életem. Nagyon szeretem! Fájt a búcsúzkodás... bár megígértem, hogy nem sírok... de nem bírtam ki... Ő is kissé elérzékenyült, szorosan öleltük egymást... Annyira szorítok neki, hogy minden jól alakuljon. Tudom, hogy nagyon izgul... elvégre most kezdődik az igazi Élet. Nagyon rossz nélküle... persze szinte folyamatosan hívjuk egymást :) még jó, hogy ingyen beszélünk. A hiányát mindenféle pótcselekvéssel próbáltam kitölteni: ettem... mindent ami az utamba került... mogyorót, csokit, puszedlit... valahogy megnyugtatott. Majd elkezdtem recepteket gyűjtögetni, rendszerezni őket egy saját készítésű receptkönyvbe... Muszáj lesz lefoglalnom magam, mert különben nem bírom ki...
Március 14. ha minden jól megy ezen a napon költözök fel én is. Már alig várom, és Big is nagyon várja. Már elkezdtem összeszedni a könyveimet, ruháimat, konyhai felszereléseimet... Javába nézegetjük az albérleteket, már találtam is nagyon jókat, de talán még túl korai lenne érdeklődni. Az állásokat is böngészem... remélem hamar találok hozzám illő munkát.

Szép estét!

Huncutka

 Kedves Olvasó!

Tudom, hogy mostanában eléggé elhanyagoltam az írást, de most, hogy lezártam egy újabb tanulmányi félévet, ismét lesz időm blogolni. Elégedett vagyok magammal, az eredményeimet illetően: 7 főtárgyat vettem fel (plusz 3 szemináriumot) és abból 6-ot teljesítettem is. Ebből volt 2 szigorlat is. Egy vizsgát kénytelen voltam halasztani, mivel már nem volt időm felkészülni rá... furdal is a lelkiismeret, de megfogadtam, hogy szeptemberben vizsgakurzusban teljesíteni fogom. A jegyeimmel is abszolút elégedett vagyok, ez lett a legjobb félévem három 5-ös, és 3 hármas. Nem egyszerű ám jogász képzésen jó jegyeket szerezni, legtöbbször örül az ember, ha a kettes megvan. De a lényeg, hogy vége a két és fél hónapos állandó tanulásnak! Jöhet a megérdemelt pihenő!

Egyik szemem sír, a másik nevet. Elérkezett azonban az idő, és Big hétfőn költözik fel Bp.-re. Nagyon büszke vagyok rá, hiszen nem sokan mondhatják el magukról, hogy ennyi idősen ilyen szakmai eredményeket értek el. Mindenben támogatom őt, erősítem lelkileg, hiszen nagyon nehéz időszak elé néz. Viszont örülök, hiszen már csak másfél hónap és összeköltözünk! Már javában nézegetjük az albérleteket, én az állásokat. Most aztán tényleg össze kell szorítanom a nadrágszíjat, és minden forintot félre kell tennem. Vége a vásárlós időszaknak!
Viszont nem tudom mi lesz velem ebben a másfél hónapban... nem tudjuk előre, hogy Bignek egyáltalán lesz-e annyi szabadideje, hogy hazajöjjön pár napra is... Lehet, hogy nem is látjuk egymást addig... Nehéz lesz... már most összeszorul a szívem, ha erre gondolok. De megígértem  Bignek, hogy nem szomorkodom, mert úgy neki is sokkal nehezebb. Kibírjuk!

Sajnos vizsgaidőszakban nem igazán jutott időm a napi edzésre, meg is lett az eredménye... már kezdtek fájni az ízületeim, csontjaim, az állandó üléstől. De tegnap végre Rékáztam egyet! Nagyon jól esett, teljesen feltöltődtem energiával. Ma karra fogok edzeni! Minden nap egy kicsit!

Szép napot kívánok!

Huncutka

 Kedves Olvasó!

A napjaim főként tanulással telnek, legalábbis próbálkozok a tanulással... Nincs sok kedvem hozzá... de muszáj. Még négy vizsgám lesz... de majdcsak túlélem valahogy ezt a pár hetet.

Sajnos ma sem tudtam edzeni. Vagyis, igazából tudtam volna, de inkább Biggel töltöttem az időt, ugyanis ma éjszakára ment dolgozni, és holnap sem tudunk találkozni. Holnap Bignél alszik Pasi... Még nem említettem, talán azért mert még nem tisztáztam magamban, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban. De most már rájöttem, hogy tulajdonképpen nem kavar fel a dolog. Pasi nem tud hazamenni, mert nem érné meg neki, így Big felajánlotta, hogy aludjon nála. Délután elmennek edzeni, meg amolyan pasis napot tartanak. Pár napja még biztos teljesen kiakadtam volna a Pasis ügy miatt... de most valahogy nem érdekel annyira. Én inkább itthon maradok és elkerülöm a felesleges izgalmakat, jobb lesz az nekem. Nem bolygatom a dolgokat...

Szép estét!

Huncutka

Kedves Olvasó!

Sikerekben, szeretetben, egészségben gazdag új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

A szilvesztert Biggel töltöttem, szerencsére nem lett sértődés a dologból, már ami Bettit illeti. Ám a dolgok mégsem az elképzelésemnek megfelelően alakultak... Délután megtudtam, hogy csak ketten leszünk otthon, mivel Big szülei és a húga is máshol szilvesztereznek. Majd kiugrottam a bőrömből, hiszen mindig is egy romantikus, "csak Vele" szilveszterről álmodtam. Már délután elkezdtem készülődni (nagy hévvel)... hajgöndörítés, ünnepi smink, ruhapróba... Mire Big hazaért a legjobb formában voltam. Vittem át pezsgőt, nassolni valót.... De hamar csalódnom kellett, ugyanis Big rettentő fáradt volt. Olyannyira, hogy 10 után le is feküdt aludni...  Na ennyit a terveimről... Tehát gyakorlatilag átaludtuk az új év beköszöntét. Ami részben nem érdekel, hisz nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem tulajdonítok nagy szerepet a szilveszternek... de... bánt is... Életem legrosszabb szilvesztere volt... Big persze bánja a dolgot, és folyamatosan bocsánatot kér tőlem... Én persze úgy teszek előtte, mintha nem bántana a dolog... mert megértem én, hogy fáradt volt... csak... Mindegy is már...

És most jöhetnek a fogadalmak! Hogy állok velük? .... Büszkén jelentem, hogy tegnapelőtt Rékáztam (és ma is a terveim között szerepel). Tegnap még egész elviselhető volt az izomláz, ma viszont már menni is alig bírok... De nem adom fel!
A tudatos életmódos fogadalmammal már egész más a helyzet, ugyanis szintén tegnapelőtt (elborult az agyam) és megettem egy hatalmas tányér zsírban tocsogó sültkrumplit, persze úgy, mintha életemben nem ettem volna még... de ez nem volt elég... muszáj volt megspékelni némi sajtos golyócskával... Mondanom sem kell totál rosszul lettem éjszaka... Sebaj, azóta diéta!

Már csak 2 és fél hónap és gyökeresen megváltozik az életem! Csak e körül cikáznak a gondolataim, már nagyon izgatott vagyok. Elképesztő, hogy mennyire várom már! Ehhez hozzájárul, hogy napról-napra egyre rosszabbul érzem magam itthon... Anyámmal szinte alig beszélek... főként azért mert sikerült átgondolnom a 2010-es évemet... és persze eszembe jutott anyám viselkedése. Mindent tisztán látok... Sose számíthattam rá... se lelkileg se anyagilag... Nem támogat, állandóan csak kibeszél a hátam mögött, sokszor a szemembe hazudik. El sem tudom mondani, hogy mennyire fáj, hogy most, amikor életem új szakasza kezdődik és a legnagyobb szükségem lenne a segítségére, ő csak saját magával van elfoglalva, eszébe se jut támogatni. A mamámék eddig kifizették minden vizsgám útiköltségét, amiért nagyon hálás vagyok, a papám megjegyezte (anyám előtt), hogy "ahogy tudunk segítünk, biztos anyádék is kifizetik az egyik utadat"... Persze erre életem végéig várhatnék... méghogy ő kifizesse egy utamat??? Vicc... Eszébe se jutna... Hozzáteszem abszolút tisztában vagyok vele, hogy egy fillérrel sem fog támogatni, ha felköltözöm Pestre... Persze ő előadja, hogy "de értsem már meg, hogy nincs pénzük"... Ilyenkor csak sajnáltatja magát... A nevelőapámnak karácsonyra 20 ezerét vett ajándékot, a húgomnak ma van a szülinapja, persze van torta, drága ajándék (amit félreértés ne essék nem irigylek tőle, de ha visszagondolok, hogy az én szülinapomon se torta, se ajándék nem volt...), és a nevelőapám szinte minden nap kínai kaját vesz magának, néhány doboz sörrel, ami napi 2-3 ezer Ft-ot jelent (persze csak magának veszi a kaját... másnak nem, de ha én veszek magamnak, le vagyok cseszve, hogy milyen önző vagyok, meg irigy, hogy nem kínálok meg mást...). Sikerült visszaváltani az ajándékot, amit anyukáméktól kaptam. 7990 Ft-ért vásárolhattam. Választottam egy vasalódeszkát meg egy robotgépet, és még kellett valami 500 Ft-ért, mert ugye pénzt nem adnak vissza. Választottam egy sajtreszelőt, ami 700 ft volt. 200 Ft-ot tehát rá kellett fizetni, anyám volt velem, és még azt a rohadt 200 Ft-ot is sajnálta kifizetni (pedig elvileg tőlük kaptam ajándékba ezeket). Tehát én fizettem (nem mintha akkora összegről lenne szó, de nagyon bántott, hogy ennyire sem volt képes). Sírni lenne kedvem ettől a családtól... de nem teszem... erős vagyok és már csak 2 és fél hónapot kell kibírnom. Azt megfogadtam, hogy SOHA nem segítek anyámnak! Nem fogom őt támogatni semmivel! SOHA!!! És az is biztos, hogy nem sűrűn fogok hazalátogatni.... legszívesebben soha nem jönnék vissza. Csak attól az egy hónaptól félek, amit Big nélkül kell itthon töltenem, mivel ő már Pesten lesz... Hogy fogom én azt kibírni???

Na, de nem szomorkodom, hiszen itt az Új Év, megannyi lehetőséggel, új élményekkel, remélem egy jobb Élettel! Pozitívan próbálom nézni a dolgokat, és tudom, hogy minden jobb lesz! Önálló lehetek, Biggel végre összeköltözhetek, élhetem a magam életét! Erre vágyom már mióta!

Szép napot!

Huncutka

 Kedves Olvasó!

Alig telt el egy nap, a fogadalmaim megfogalmazását illetően, máris sikerült beleesnem ugyanabba a hibába, amit egyébként megfogadtam, hogy próbálok kiküszöbölni.

Tegnap találkoztam Bettivel, mivel az ünnepeket itthon töltheti. Sokat beszélgettünk, majd megemlítette, hogy egyedül lesz szilveszterkor és milyen jó lenne, ha elmennénk valahová. Persze cikáztak a gondolatok az agyamban, majd arra jutottam, hogy nekem is jól esne egy csajos este, és Bettit is megsajnáltam elkeseredésében. Még mielőtt átgondolhattam volna mindent, lelkesen vágtam rá, hogy "rendben együtt töltjük a szilvesztert! de jó lesz!". Ezzel együtt fel is hívtam Biget, aki egy szó nélkül elengedett. Már nagyjából meg is terveztük az egész estét. Aztán hazajöttem, beszélgettem Biggel, mert őszintén szólva kezdett eluralkodni rajtam a bűntudat, hogy nem Biggel töltöm a szilveszter estér. Bár, mint már korábban is írtam, én nem kedvelem a szilvesztert, és most sem érdekel annyira, ugyanolyan  nap, mint a többi... de azért mégis más. Elvégre ünnep... és eddig mindig Biggel töltöttem... és akármilyen segítőkész és kedves, és példaértékű volt Big viselkedése az ötletemmel kapcsolatban, én azért megláttam benne a csalódottság kicsiny csíráját... Igen, ott volt a szemében, hogy fáj neki, hogy nem vele leszek...Egyre többet kattogott az agyam, majd végülis rájöttem, hogy nem kellett volna így elkapkodnom a dolgokat. Azt kellett volna mondanom Bettinek, hogy majd még átgondolom, hogy mi legyen... ehelyett nagy lelkesen szervezkedtem, úgy, hogy igazából bele se gondoltam a dolgokba. Megértem Bettit... nincs párja, nem szeretne egyedül lenni... valószínűleg én sem szeretnék a helyében. De nekem van párom... és most már kijelenthetem, hogy Biggel szeretném tölteni az év utolsó, és egyben az új év első napját. És ha belegondolok, hogy nekem hogy esett volna, ha Big jelenti be, hogy "egy barátommal szeretném tölteni a szilvesztert" én meg ültem volna otthon egyedül, tuti, hogy teljesen kiakadtam volna. Tehát megint hülye voltam... És most mit tegyek? Meg fogom bántani Bettit... a meggondolatlan viselkedésem miatt...

Úgy tűnik gyakorolnom kell még ezt a 3-ig számolok dolgot...

Szép napot!

Huncutka

 Kedves Olvasó!

Ücsörgök itt egymagamban, hallgatom a zenét, elmélkedem... és ereszkedem egyre mélyebbre... a lelkem mélyére. Nem szeretném felsorolni mindazt, amin keresztülmentem 2010-ben, hiszen mindent leírtam... A hangsúlyt arra helyezném inkább, hogy mi az ami változást igényel.
Kezdjük azzal, hogy nem írok mostanában... és itt nem főként a blogolásra gondolok. Pedig imádok írni, és úgy érzem tudok is. Valahogy az elmúlt időszakban mégsem ment... nem volt időm, vagy inkább nem szakítottam időt rá. Ezt nagyon bánom, és megfogadom, hogy a jövőben minden kósza gondolatot megörökítek, bármilyen apróság is legyen az, és bármilyen értelmetlen.
Másodsorban beszéljünk a sportolásról, vagy inkább annak hiányáról. Kezdetben hatalmas a lelkesedés, rendelkezem kellő elszántsággal, aztán jön az izomláz, a fizikai fájdalom ("örömből sportolj", na persze, ezt nekem nem lehet bebeszélni... ) és alábbhagy a lelkesedés, lankad az elszántság és jön a lustaság. A nagybetűs lustaság, ami szépen lassan elterebélyesedik, olyan szinten, hogy még egy poharat is lusta leszek két centivel arrébb tenni. Ez volt az én nagy sportkarrierem... legalábbis eddig. Most ugyanis mindennél több elszántság teng bennem, vége a tunyaságnak! Ugyanis mostanában már igénylem is a mozgást, sokszor eszembe jutott, hogy Rékázni kellene... persze megmaradt gondolat szinten, ami nem túl szép dolog... szégyenllem is magam miatta. Be kell ismerni egy lusta disznó vagyok... De nem lesz ez így mindig, azt megígérhetem!
Aztán szeretném megfogadni, hogy több időt töltök majd olvasással. Szeretnék elmerülni a világirodalom nagyjaiban. Tudom, sablonosan hangzik, de egy jó könyv közelebb hoz önmagamhoz.
Megfogadom, hogy tudatosabban élek ezután, mind az étkezést illetően, mind a viselkedésemet nézve. Próbálok elszámolni magamban legalább 3-ig mielőtt cselekszem.
Ja, és a legfontosabb majdnem kimaradt :) Spórolni, spórolni, spórolni!!! Nem költekezni feleslegesen, nem szórni a pénzt! Ugyanis ezen a szokásomon eddig még nem sikerült változtatni... talán majd most!

Nagyvonalakban ezek a dolgok igényelnek változást, de az élet úgyis adja magát. Az év végében csupán ezt az egy dolgot szeretem, mármint azt, hogy el lehet gondolkodni, célokat lehet kitűzni, ismeretlen ösvényekre lehet kalandozni. A szilvesztert egyébként utálom. Sajnálom, nincs jobb szó rá... Nem értem mit kell ünnepelni azon, hogy eltelt megint egy év. Ahelyett, hogy a sok hülye ulla részegre inná magát, jobban járnának ha leülnének egymagukban egy kicsit, és átgondolnák az egész évüket, beismernék a hibákat, amiket elkövettek, kitűznének célokat, amiket a következő eévben el szeretnének érni... De ez csak az én véleményem. Épp ezért én nem tulajdonítok olyan nagy feneket a szilveszternek. Nem is megyünk sehova... Big amúgyis 31-én nappalos lesz, amit nem is bánok.

A napokban eszembe jutott F... Akiről még augusztusban írtam. Egész nap ő jár az eszemben... Ilyenkor képes vagyok őrültségekre (lásd a nyári példát), így inkább alkalmazom az új fogadalmamat és megpróbálok ésszerűen gondolkodni.

Szép estét!

Huncutka

 Kedves Olvasó!

Még mindig meglepődök... és még mindig elviselhetetlenül fáj... pedig már megszokhattam volna. Hiszen kb. 6 éves korom óta tudom, hogy anyám ilyen. De én valahogy mindig abban bízom, hogy egy nap megváltozik, képes úgy viselkedni, ahogy egy anyának kellene...

Megint a képembe hazudott, hogy nem beszélt ki a hátam mögött (pechére nem hazudik jól, ugyanis az arcára kiül a lelepleződés mosolya)... Miért csinál ilyet egy anya a gyerekével? Miért élvezi azt, hogy kibeszélheti, elmondhatja mindenfélének??? Máskor meg teszi a szépet... sírni lenne kedvem, de nem teszem, mert annál erősebb vagyok. És ráadásul olyan dologról van szó, ahol abszolút nem én voltam a hibás... Mindig csalódom... pont az az ember teszi ezt, akire minden esetben számítanom kellene... pont ő, akiben a legjobban meg kellene bíznom...

Huncutka

 Kedves Olvasó!

Először is minden kedves olvasómnak Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok!

Már minden elcsendesedett, így gondoltam beszámolok néhány élményemről. Ez a karácsony inkább szólt a sírásról, mint a felhőtlen örömről, de nem kell megijdeni, nem olyan nagy a "probléma". Azzal kezdeném, hogy még novemberben felmentem Biggel Pestre, nézelődtünk az Arénába is, ahol kipróbálhattam egy újfajta hajsütővasat, az ún. kúpvasat. Annyira megtetszett a dolog, hogy onnantól egészen tegnapig szinte minden nap elmondtam anyukáméknak, hogy Remington kúpvas hajsütőt szeretnék karácsonyra. Már nagyon készültem a várva-várt ünnepre, mézeskalácssütés, díszkészítés, csomagolás... Big egy hete vette meg az ajándékomat, annyit mondott: Nagyon fogsz neki örülni! Már alig bírtam kivárni, hogy mi lehet az. Én egy testépítős enciklopédiával leptem meg, amit már régóta szeretett volna. Ma délelőtt ajándékoztunk Biggel, ugyanis ő ma estére ment dolgozni. Átjött, már majd kiugrottam a bőrömből (olyan voltam, mint egy kisgyerek). Először ő adta át az ajándékot. Már a doboz furcsa volt... kibontottam. Valóban meglepetés volt. El sem tudom mondani milyen érzés volt... csalódottság és pánik uralkodott el rajtam. Igen, megkaptam a kúpvasat. Hirtelen nem tudtam hogy reagáljak, hiszen szinte biztosra vettem, hogy anyukáméktól is azt kapok majd. Tudom, nem először fordul elő ez a világtörténelemben, hogy valaki két ugyanolyan ajándékot kap, de nekem ez új volt. És sajnos (mint most is kiderült) nem tudom kezelni a váratlan fordulatokat. Olyannyira nem, hogy letámadtam Biget, idegességtől hápogva, hogy mennyire nem figyelt rám amikor azt mondtam, hogy ezt anyukáméktól kértem, és hogy megvan-e a blokk, hogy visszacseréljük... Szabály szerűen lecsesztem... Persze ő egyre kellemetlenebbül érezte magát, majd hazament... Anyukámék látták csalódottságomat, kérdezték mi történt. Persze mikor elmeséltem, jól lecsesztek... Jött a kijózanítás, hogy megint nem tudtam kezelni a helyzetet. És rávilágítottak, hogy mennyire megbánthattam Biget a viselkedésemmel, holott ő jószívvel vette nekem. Persze ekkor már a bűntudat miatt sírtam, nem bírtam elviselni, hogy vérig sértettem Biget... Jött a bocsánatkérés, persze a tüske ott maradt benne. Majd elérkezett az este, bontogatom az ajándékokat és lám, még egy kúpvas. Igen, megkaptam anyukáméktól. Sírtam, sírtam és sírtam... Most kiét cseréljem vissza? Kit bántsak meg? Hisz mindkét ajándékot jószándékkal vették, örömet szerettek volna okozni nekem... Anyukámék mondták, hogy nyugodtan cseréljem vissza az övükét, és meg is beszéltük, hogy veszek majd valami konyhai gépet helyette, hiszen hamarosan úgyis szükségem lesz rá. Persze jó így, és örültem, hogy így álltak hozzá, de nekem mégis nagyon fáj, hogy annyiszor elmondtam anyukáméknak, hogy ezt szeretném, és annyira jól esett, hogy meg is kaptam. Tudom, hogy jószándékkal vették... és mi lett belőle. Úgy érzem csalódást okoztam... Nem szerettem volna megbántani őket... és most valahogy már nem olyan jó a dolog. Persze nagyon vágytam a kúpvasra, és örülnöm kéne, hogy meg is kaptam (duplán), de valahogy nem tiszta az örörmöm. Bánt az egész, hogy csalódást okoztam úgymond önhibámon kívül. Hisz jobb adni, mint kapni. És mindketten azt szerették volna, ha örömet okoznak nekem, és ezzel én is boldoggá tehettem volna őket. Ehelyett ez a kusza helyzet alakult ki. Még mindig mardos a bűntudat... De remélem Biget kicsit kiengeszteltem... És igazából nem az ajándékokról, hanem a szeretetről szól a karácsony, de hát a szándék a fontos... Tudom lehet hülyeség az egész, de én mégis rágom magam. És bánt az is, hogy nem tudtam egyből kezelni a helyzetet. Kiakadtam, hisztiztem, vérig sértettem Biget, pedig ő csak jót akart. Egyből arra kellett volna gondolnom, hogy "semmi probléma, hisz nem biztos, hogy anyukáméktól is ezt kapom, ha meg mégis, majd az egyiket visszacserélem valami másra". Nem akartam Őt megbántani... mégis megtettem. És anyukáméket sem szerettem volna ilyen helyzetbe hozni... Pedig talán ha egyszer említettem Bignek a kúpvasat... eszerint mégiscsak figyelt rám... Jajj, olyan bolond vagyok.

Tehát kicsit furi volt ez a karácsony. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem, de ami történt megtörtént, és már örülök mindennek. Biggel is sikerült megbeszélnem a dolgokat, meg is békélt velem, és anyukámékkal is mindent megbeszéltünk, sőt nagyon jó érzés volt, hogy együtt a család, beszélgetünk, nevetgélünk, örülönk és szeretjük egymást. Egyet tanultam: Ha váratlan helyzet elé állít az élet, számolj el magadban 10-ig és ne cselekedj meggondolatlanul!

Békés, Boldog Karácsonyt kívánok!

Huncutka

 Kedves Olvasó!

Végre van egy kis időm írni. Hétfőn megkezdődik a vizsgaidőszak, így szinte minden percemet a tanulás töltötte ki. Na jó... ez egy kicsit azért túlzás :) Többnyire délelőttönként tanultam, utána pihengettem. Az az igazság, hogy mára teljesen elfogyott minden erőm, úgy vagyok vele, hogy én minden tőlem telhetőt megtanultam, a többit a sorsra bízom.

Advent második vasárnapja nem ígérkezett túl jónak számomra. Kezdődött azzal, hogy a laptop töltőm egyik pillanatról a másikra felmondta a szolgálatot. Igazából nem kellett volna meglepődnöm, sőt, már rég vennem kellett volna egy új töltőt... mert már össze-vissza volt ragasztgatva, de valahogy mindig csak toltam magam előtt a dolgot. Meg is lett az eredménye. Tiszta ideg lettem... azt sem tudtam hogy kell rákeresni... de nagynehezen találtam egy oldalt és "potom" 6500 Ft-ért meg is rendeltem... nem jött túl jól ez a plussz kiadás, de nincs mit tenni, amit muszáj, azt meg kell venni. Aztán jött a második menet: az egyik oktatóm írt, hogy köszöni szépen megkapta a dolgozatom és elégtelenre értékelte. A szám is tátva maradt. Na, nem azért mert én nem kaphatok elégtelent... sokkal inkább, mert a drága (egyébként tanársegéd) úr még meg is indokolta a döntését, miszerint nem használtam hivatkozásokat (10 oldalt írtam, mind a 10 lábjegyeztelve van, képekkel illusztrálva stb... a végén pedig abc sorrendben feltüntetve a felhasznált irodalom) és véleménye szerint az egész dolgozatomat másoltam egy általa megjelölt jegyzetportálon található dolgozatból... Kiakadtam, nem is kicsit. Egy hónapot szenvedtem azzal a hülye dolgozattal, életemben nem is láttam a jegyzetportálos írást és ilyen alaptalan dolgokkal vádol. Hát elmehet ám a .... És ez csak egy 3 kredites sablon szeminárium... utálom az ilyen embereket, akiknek az okozza a legnagyobb örömöt, hogy másoknak keresztbe tegyenek. Majdnem reklamáltam is, de beláttam én jöttem volna ki belőle vesztesként, ugyanis a jegyen úgysem javított volna és a reklamáció miatt egy kövezkező vizsgán tuti megszivat... nem ér annyit. Legyen boldog... én meg majd felveszek egy másik szimináriumot valamelyik értelmes oktatónál. Persze a sok idegességtől éjszaka pánikroham gyötört...

A hetem egyébként jól telt. Tanulás aztán jött a megérdemelt lazítás. Bár kissé felhúzott, hogy a töltő miatt is reklamálnom kellett, jobban mondva a Springter Futár miatt. Ugyanis írtak, hogy szerdán szállítják. Ezért egész nap otthon ültem és vártam... 3kor fel akartam őket hívni, hogy érdeklődjek, de várakoznom kellett egészen 4-ig, ugyanis mindig bemondta, hogy "ön 5. a várakozósorban"... de 4-kor kivártam a sorom (kemény 15 percig tartottam a telefont) mire a nő (cseppet sem kedves) közölte, hogy nincs is a nevemre csomag. Ekkor már teljesen kikeltem magamból főleg, hogy flegma volt. Aztán végül kiderült, hogy van csomagom, csak nem jó helyre címezték, de ígérte, hogy még ma kihozzák. Még szép. És fél 7kor meg is érkezett, aminek már nagyon örültem, ugyanis alig bírtam ki net nélkül :)

És van egy nem túl jó hírem... Mármint azon túl, hogy gond van az emésztőrendszeremmel az antibiotikumos kezelésem óta, és most próbálom Activiával rendbe hozni... Szóval újra előjött... Igen, már megint a Pasi téma... Tudom, idióta vagyok, meg minden, de nem tehetek róla. Kb. 3 hete vele álmodtam, és azóta nem bírom kiverni a fejemből... Remélem hamar elmúlik...

Szép napot!

Huncutka

 Kedves Olvasó!

Elérkezett Advent első vasárnapja! Az előző napot koszorúk készítésével töltöttem! Íme az eredmény:

Anyukáméknak készítettem

Ezt pedig magamnak

Szép napot és kellemes adventi készülődést kívánok!

Huncutka